Kedves Olvasóm!
Jelen bejegyzésemben egy kreatív eszközt szeretnék bemutatni Neked, amelyet bátran használhatunk tanításunk szinesítésére. A Mindmeister nevű internetes alkalmazás bárki számára elérhető és egy kis ügyességgel szerkesztése is megtanulható. Az alábbiakban egy gondolattérképet hoztunk létre közösen az IKT-s kurzustársaimmal. A magyar órán kiválóan használható Arany János balladaköltészetének bemutatására. A feladatot is sokoldalúan lehet kiadni a diákok számára. Adhatjuk a PIC-RAT modell szerint, amelyet előző bejegyzésemben már bemutattam, lehet akár KA is, tehát kreatív és átalakító, amennyiben a gyermekeket arra kérjük, hogy további verseket fűzzenek hozzá példának, ezzel megtanulva a mindmeister használatát is, illetve az interneten is különböző jó forrásokra bukkanhatnak. Fontos, hogy ebben az esetben ellenőrizzük, hogy mely forrásokat használják. Lehet akár PÁ is, ebben az esetben a diákjainkat nem vonjuk be a szerkesztésbe, csupán a tanulásra, vizualizálásra használják a térképet. Felajánlhatjuk, hogy ugyanígy használhatják a felelésnél is, ezzel vázlatot biztosíthatnak önmaguknak. A tanári karban is készíthetünk, szintén azonos szakos kollégáinkkal, amelyet akár több évfolyamon is felhasználhatunk. Számomra is nagy élmény volt munkaközösségben dolgozni, mindenképpen ajánlom együttműködésünk feljesztésére is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése